Ezt a mondatot az egyik ügyfelemtől kaptam, mint számára erős pozitívum.

Mesteremtől tanultam, hogy alapjában véve mi coachok nem észosztók vagyunk. Ezzel együtt van olyan, amikor “megkóstoltatom” ügyfelemmel a meglátásomat egy helyzetről, de ez nem egy végső igazság, nem kényszer számára, hogy fogadja is el. Leginkább kérdések formájában teszem ezt, és így szabad tér nyílik számára, hogy bátran beleérezhessen a helyzetébe.

Az életünk folyamán sokan cselekszünk úgy, hogy ha valakit látunk, hogy küszködik egy párkapcsolati vagy egyéb lelki problémával, a “jószándéktól” vezérelve elkezdjük osztani az észt, öntjük rá a jobbnál jobb tanácsokat. Ezek a tanácsok a saját meglátásainkat tükrözik, és lehetséges, hogy neki nincs szüksége ezekre és nem vagyunk segítségére.

Alapjában véve nincs ezzel semmi gond, merthogy ugye jót akarunk. Rossz látni a másik szenvedését, ezért szeretnék, ha jobban lenne.

Saját tapasztalatból mondom, hogy vannak azok a helyzetek, állapotok, amikor többet segíthetünk azzal, ha “csak” meghallgatjuk, teret és ítéletmentes 100%-os figyelmet adunk neki, ahol elmondhatja, ami éppen a lelkét nyomja és feszíti belülről. Vagy éppen hallgat, csöndben van, mert még nem tud beszélni a benne zajló folyamatokról, érzéseiről. Így is mellette lehetünk. Ilyenkor ne sürgessük, ne akarjuk, hogy hipphopp legyen jól. Mert nem lesz. És ha sürgetjük, attól sem lesz. Sőt. Megérzi, hogy nem-elfogadásban vagyunk iránta, és ez ilyenkor csak rátesz neki egy lapáttal. Pont ezzel küszködik, hogy magától sem tudja elfogadni az állapotát.

Amikor 10 éve “mélyen” voltam, magam sem értettem sokáig, mi történik. Ekkorra már bejártam egy jó hosszú utat, tudtam már ezt-azt, mégis semmit sem értek a jó öreg bölcsességek és a pozitív gondolkodásnak hitt kincsek. Van az a “mélység”, ahol nincs fogadóképesség ezekre. Semmire. Sötét egy világ ez. Totál üres szavaknak tűnik minden okosság és úgy tűnik ilyenkor, az egész világ tévúton jár. (Ami egyébként lehet igaz.)

Az itt “lenn” eltöltött idő el tud húzódni, és végül csak egy mód van innen kijönni: beleállni abba, hogy nem vagyunk jól, hogy egyedül nem megy a kimászás, és segítséget kérni. Erre a belső indíttatásra külső motivációból nem lehet eljutni. Csak belülről.

Ilyenkor és csak ilyenkor tud működni a segítség, mert nyitottak vagyunk rá, mert mi akarjuk a változást – nem valaki rajtunk kívül álló.

A segítség formáját is mi határozzuk meg, és mi is kérjük.

Most ebben az írásban nem részletezem a folyamatot, hogyan voltam ott a “sötétben” és hogyan indultam kifelé, fölfelé. (egy részét megosztottam egy interjúban, itt elolvashatod)

Csak onnan tudunk továbblépni, ahol vagyunk. Ezt be kell tudni vállalni, meg kell tudni élni, bármilyen is. Innen, lépésről lépésre lehet erőre kapni, mélyen őszintének lenni és így elérkezik az idő, amikor újra előre tudunk nézni és terveket alkothatunk a további életünket illetően.

Amikor úgy érzed, hogy Te is letennéd a cuccaidat valahol, végre, és elindulnál, keress meg bátran. Megélheted önmagad teljességét és továbbléphetsz. Bárhol is tartasz, bármiben is vagy éppen.

VáLTáS Coaching. Az életedért. “További információt kérek!”

Látogasd meg és kedveld a VáLTóTÁRS facebook oldalát!