Az út nem mindig könnyű. Még ha az a sajátunk is. Apropó: van olyan, hogy nem saját utunk?!

Egyre inkább azt gondolom, hogy ilyen nincsen.

Mindig a miénk, amin megyünk. Olyan értelemben biztosan, hogy rajta megyünk, tehát közünk van hozzá. Minimum annyi, hogy azt az utat választottuk.

Ne felejtsük: amikor valaki kijelenti, hogy na most végre az utamat járom, azt meg kellett előznie több-kevesebb “nemazutamatjárom” időszaknak.

Na nézzük csak. Egyszerű a képlet: sikeres vagyok = az én utamat járom; nem vagyok sikeres = tuti nem az én utamat járom…

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amikor valaki végre a saját útján jár, akkor lesz végre sikeres. Tehát azért sikeres, mert a saját útját járja. Ha ebből indulunk ki, akkor ebből az is következik, hogy amíg emberünk nem a saját útját járta, addig emiatt nem volt sikeres.

Rendben, ez így egy egyszerű és logikusnak tűnő kikövetkeztetés.

Na de mi a helyzet akkor az ún. “nem sikeres” időszakokkal? Ha azok az utak nem az emberünk útjai voltak, akkor vajon kié??

Gondoljuk csak ezt végig!

Valójában nem akkor járok a saját utamon, amikor sikeres vagyok. Az is mind az én utam, amikor nem mondom magam – és mások sem engem – sikeresnek.

Azt mondják, tanuljunk a hibáinkból. Jól van, rendben van, de hogyan is tanulhatnék a “hibás” útszakaszokból, ha azok nem az enyémek?! Nem lehet, hogy minden út az enyém?

De. Minden út az enyém.

Az út úgy keletkezik, hogy megyek. Nem rajta, hanem csak megyek. Lépek a semmibe. Az út a lábaim alatt jön létre, ahogy pakolom a lábaimat előre, egyiket a másik után.

Az út nem valami, ami áll és várja valahol, hogy rálépjek. Nincs egy névtáblámmal ellátott út, ami arra vár, hogy rátaláljak. Ilyen nincs!

Az van, hogy megyek, és utat teremtek a lábaim alá. A LÉPTEIMMEL. Ehhez kell bátorság. És izgatottság is jól jön. (Jön az!) Egy olyan motiváló érzés, ami húz előre. Jól jöhet egy cél is, egy irány. Ha nincs cél, ha nem látom az irányt, ha nem emelem fel a tekintetemet a földről, és nem tekintek előre, akkor nem fogom megemelni a lábam és letenni a semmibe, hogy út keletkezhessen a lábam alatt. Nem csak én nem: Te sem!

Pedig enélkül semmi nem történik.

Az út úgy keletkezik, hogy lépek a semmibe. Teszem az egyik lábam a másik után. És az út így jön létre a lábaim alatt.

Tehát indulj! Lépj! Menj! Nincs út!!! Azt TE hozod létre! Ne várj. Az élet így is, úgy is eltelik.

Hiszed, nem hiszed, akár tudatában vagy, akár nem, Téged is elér az utolsó napod. Nincs mire várni. Magadra meg minek várnál? Ott vagy TE magadnak. A nap mintegy 24 órájában.

És hogy az induló kérdésre válaszoljak: Hol a te utad? – Ahol éppen vagy. Pont ott. Onnan tudsz csak elindulni, lépni, ahol vagy. Irányt válthatsz. És akkor a lábad alatt új út születik.

VáLTáS Coaching. Az életedért. “További információt kérek!”

Látogasd meg és kedveld a VáLTóTÁRS facebook oldalát!