Nem szükséges megerőszakolnunk magunkat, hogy jól legyünk. Ez csak látszat lesz. Hamarabb elmúlik, könnyebben túl vagyunk rajta, ha nem nyomjuk el valamiféle pozitivizmussal. Mert bizony, az nem mindig hatékony.

Saját tapasztalatom alapján ez az állítás számomra teljesen alátámasztott.
Részemről nem úgy értelmezem a pozitív gondolkodást, hogy bármi van, csak és kizárólag valami pozitívnak titulált gondolatot kotorjak magamból elő és akkor szuper jó lesz minden.

Gondoljunk csak bele egy kicsit: mikor jut eszünkbe a pozitív gondolkodás?

Na?

Amikor igazán szarban vagyunk! Amikor valami isteni jó dolog történik valakivel, akkor senki nem mondja az illetőnek, hogy “hé, gondolkozz pozitívan!”. Tehát ebből mire következtethetünk? Hogy a pozitív gondolkodásnak egy negatív szituáció az alapja. Abba van beleágyazva. Ez így ellenállást szül, és idővel berobban, mint egy dugóval leszorított flakon.

Aminek ellenállunk, az hat ránk. Emiatt pont arról szól az életünk, aminek ellenállunk. Mert kerüljük, mert nem akarunk tudomást venni róla, mert nem akarjuk, hogy más is észrevegye és tudjon róla, emiatt pont rajta van a fókuszunk, hogy eltüntessük és még véletlenül se lássa meg senki. Egy csomó energiánk elmegy arra, hogy ne lehessen tudni róla. Ráadásul azt hisszük, hogy ha beterítjük valami szép pozitív terítővel, akkor az eltűnik. Így nem fog. Soha.

Próbáljuk meg: nézzünk vele szemtől szembe, és ha szükséges, engedjük bele magunkat, éljük meg a fájdalmat, aztán szépen menjünk tovább. Semmi gond nincs azzal, ha éppen rosszul érezzük magunkat. Miért lenne? Ha szarul érzed magad, akkor érezd magad szarul! És kész! Hamarabb túl vagy rajta, mintha ellenállnál neki.

Különben is: a krízisben rengeteg lehetőség, tanítás és önismeret lakozik.

Számomra a pozitív gondolkodás az az egyenes gondolkodás. Azt látom, ami van, és azt érzem, amit érzek. Nem akarok mást, mint ami éppen az adott pillanatban van. Hogyan is akarhatnék mást, mint ami már megtörtént??

Így a nem-ellenállás miatt ellenállhatatlanná válok 🙂 Érzem a szépet, a jót, az építőt, a kellemest, és érzem a szomorút, a fájót is. Mivel nem állok nekik ellen, nem húz el egyik sem túlzottan. Se nem szállok el, se nem süllyedek el. Köszönöm, volt már mindkettőben részem, jobb valahol középtájon lenni.

És még egy: aki nem engedi meg magának, hogy merje érezni a “rosszat”, az nem fogja tudni a “jót” sem igazán érezni.

Visszatérve egy picit a jelenre: ez egy annyira minimális időintervallum, hogy szinte nem is létezik. Minden jelen pillanat azonnal múlttá lesz. A jövő az meg jön. Ha így nézzük, olyan, mintha mi egy helyben állnánk, miközben a múlt megy, a jövő jön, a jelen van. Pedig minden egyszerre létezik. És pont ebben a mondatban van benne mind a három idő:

A JELEN azonnal MÚLT LESZ.

Végezetül még egy apró kis érdekesség: az előbb említett “azt látom, ami van, és azt érzem, amit érzek” nagyon egyszerűnek hangzik, ezzel együtt néha nagyon meg tud tréfálni minket az élet. Például amikor azt gondoljuk, hogy annak hiszünk, amit látunk (hiszem, ha látom), valójában azt látjuk, amit hiszünk. Na de ez már egy másik téma.

Hadd fejezzem be Pál Feri atyának azzal a gondolatával, ami ezt az írást megihlette:

“Amikor a szükséges szenvedéseinket el akarjuk kerülni, rengeteg, szükségtelen, fölösleges szenvedésnek adunk teret. Hatalmas önámítássá válhat a pozitív érzések, a pozitív életfilozófia hangsúlyozása, ha azt arra használjuk, hogy akkor is jól érezzük magunkat, amikor az volna a természetes, hogy negatív érzéseink legyenek, és valami fájjon. A valódi reményt és életigenlést az jelenti, ha van bátorságunk rosszul lenni, ha annak itt van az ideje.”

VáLTáS Coaching. Az életedért. “További információt kérek!”

Látogasd meg és kedveld a VáLTóTÁRS facebook oldalát!